Gyogyszereszek vilagnapja 2017 kis logo

Kedves Kollégák!
2017. szeptember 25-én, a Gyógyszerészek Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottságával közösen rendezett előadóülésen hangzottak el azok a mintaelőadások, amiket az előzetesen meghirdetett „Képzők képzése” programunk keretében dolgoztak ki kollégáink (Csupor Dezső, Oláh Gábor, Pál Szilárd, Bácskay Ildikó és Gyermán Anna), hogy ezzel is segítsük Önöket a betegek és a lakosság egészségügyi ismereteinek gyarapítása terén végzett munkájukban.

7th bbbb slider HU koszonet

Társaságunk immár második alkalommal adott otthont a Balaton-Bled-Baltic-Bosphorus (BBBB) nemzetközi konferenciasorozatnak. A 2005-ben, magyar kezdeményezésre újraindított és kibővített tudományos rendezvény, kétévenként kerül megrendezésre a csatlakozott országok (Észtország, Finnország, Magyarország, Szlovénia és Törökország) Gyógyszerésztudományi Társaságainak szervezésében, rotáció szerint. 

Gyogyszereszek vilagnapja 2017 kis logoA Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerésztörténeti Szakosztálya és a zuglói Róna Patika tisztelettel meghívja a Gyógyszerészek Világnapja alkalmából tartandó előadóülésére.
Dr. Szmodits László, Dr. Gaál Emese: ZUGLÓ GYÓGYSZERTÁRAI EGYKOR ÉS MA

Gyogyszereszek vilagnapja 2017 kis logo

Kedves Kollégák!
2017. szeptember 25-én ünnepeljük a Gyógyszerészek Világnapját. Központi rendezvényünket az Egis Tudományos és Technológiai Központjában tartjuk a Magyar Tudományos Akadémia Gyógyszerésztudományi Osztályközi Állandó Bizottságával,  együttes üléseként, „A kutatástól a betegellátásig: Gyógyszerészek az Ön szolgálatában” címmel.

E-learning
 

Kedves Kollégák!

A 2017. második féléves Diabéteszes betegek gondozása, terápiája című e-learning továbbképzésünk pontjóváírási időszaka lezárult. A tananyagok továbbra is elérhetők, de kreditpont igénylésére már nincs lehetőség.

A Magyar Tudományos Akadémia Orvostörténeti Munkabizottsága és Gyógyszerészettörténeti Albizottsága és a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerésztörténeti Szakosztálya tisztelettel meghívja a GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNET EGYETEMI OKTATÓINAK SZAKMAI TALÁLKOZÓJÁRA

P10302601Gyógyszer vagy kábítószer? Tematikus tárlatvezetés az Arany Sas Patikamúzeumban
2017. június 7-én 16 órától szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! 

 

Zalai emlekerem kicsi WEBA Pályázati felhívás végzős gyógyszerészhallgatók részére
A Magyar Gyógyszerésztudományért Alapítvány pályázati felhívást tesz közzé a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére alapított Zalai Károly Emlékérem elnyerésére

Bejelentkezés

A honlapra való regisztrálással nyomon követheti előfizetéseit, rendezvényekre történő jelentkezéseit.

Hírlevél

Tagdíj

tagdij szamlaszam kek ok

Keresés

CPH 2020

cph logo 2020 vektor altalanos

International

eufeps logo

Fip

Kérdezze meg...

gyogyszeresz fiatal

Farmakognóziai Hírek

gyogynoveny2

facebook

Aktuális szám

Gyógyszerészet – korábbi számok